15. rész

Másnap arra kelek, hogy rettentően kell tüsszentenem. Kinyitom a szemeim, s ekkor szemben találom magammal Niallt, akinek szemei nyitva vannak, s csak néz. Egy apró mosolyt ejtek, majd hirtelen felülök az ágyban és egy hatalmasat tüsszentek, mire ő felnevet.

Én visszadőlök az ágyba ő pedig még mindig nevet, mire én - persze viccből - durcásan nézek rá.

- Aranyosan tüsszentesz. - mondja, mikor már sikerült befejeznie a nevetést.

- Úgy tüsszentek mint bárki más. - mondom majd karomat mellkasomon összekulcsolom ezzel is növelve a durcás imidzsem.

- Naaa ne haragudj, hogy kinevettelek. - ül fel az ágyban, s én elfordulok, kezeimet még mindig szorosan összekulcsolva.

Ekkor megérzem kezeit csípőmön, majd elkezd csiklandozni. Az elején még tartóztatom magam, majd kitör belőlem a kacagás. Folyamatosan hajtogatom Niallnek hogy hagyja abba, de nem tágít. Egyszer csak megint nekem esik, én fordulok, majd puff.

- Jól vagy? - kérdezi aggodalommal. Szemei mögött megjelennek a nevető ráncok, de fegyelmezi magát.

- Meg vagyok. - állok fel a földről, majd mindkettőnkből egyszerre tör ki a nevetés.

Hirtelen mintha minden megváltozott volna. Ahogy ketten vagyunk, távol mindentől. A munkától, a háztól, a többiektől, az életünktől mindketten felszabadultabbak vagyunk.

- Vérzik a térded! - kap a szájához Niall, majd a fürdőbe rángat, és elkezdi mosni a sebem.

- Anya mindig mondta, hogy van tehetségem a modellkedéshez, de a sebeim miatt mindig kapni fogok. Tudod kiskoromban is mindig teli voltam sebekkel. - néztem fel rá mosolyogva. Torkom enyhén összeszorult, de mosolyogva emlékeztem vissza, mikor még velünk voltak a szüleink.

Ő bátorítóan mosolygott rám, s ez mindennél többet jelentett.

*

- Képzeld tegnap a kislány, tudod. - nézek fel rá, mikor már a táskákat pakoljuk. Ő bólint, s én folytatom. - Konkrétan megfenyegetett. - erre a mondatomra felnéz, s nem tudja, hogy ezt most hogy értem. - Mármint idézem: "Nem veheted el tőlem! Niall az enyém!" - rajzoltam idézőjeleket a kezemmel, mire Niallből kitört a nevetés. Megrántottam a vállam mosolyogva, de nem bírtam én is elnevettem magam.

- Mire mondta ezt? - kérdezi hangjában kíváncsisággal.

- Semmire. Oda jött és közölte a tényeket. - mosolyodom el, mire ő is mosolyog. - Kész vagy? - kérdezem a fürdőből.

- Igen, te? - kérdez vissza.

- Kész. - sétálok ki a fürdőből, mire ő végignéz rajtam.

- Nagyon csinos vagy! - pirul bele mondatába. Én is piros arccal bólintok, majd a táskákat felkapva leindulunk a halba.

Ahogy leérünk a kissé rozoga lépcsőn a vakuk fénye kiégeti a szemünket. Én kissé lefagyok, de Niall rögtön tudja mit kell tenni. Megragadja a kezem és kirángat az épületből, aki talán hiba mert még több fotós, kamerák mindenhol.

Egy taxi leáll, mi beszállunk és végre feleszmélek. Olyan mintha az előző 5 perc kiesett volna. Csak fehérségre és hangzavarra emlékszek.

- Fhú. - rázom meg a fejem. - Hogy bírjátok ezt? - nézek fel a mellettem ülő fiúra.

- Három éve benne vagyunk. Az elején még nekünk is furcsa volt ezért mentünk mindenhova Paullal, tudod a menedzserünkkel. De lassan már két éve benne vagyunk, meg lehet szokni. - válaszol mosolyogva.

- Értem. - nézek fel rá egy széles mosollyal.

*

A repülőre félénken szálltam fel, de szerencsére nem történt semmi olyan, mint Boston felé. Furcsa volt elhagyni a szülővárosomat, de sokkal jobban húzott a szívem London felé.

Ahogy a repülő leszállt, a nagy csarnokban rögtön megpillantottam bátyámat, s gondolkodás nélkül, mint akit kilőtt egy rakéta rohantam felé. Ő karjait kitárta, s mikor odaértem, megölelt s megpörgetett a levegőben. Szorosan ölelt magához, ami nagyon megnyugtató volt. Egy puszit nyomott a homlokomra majd elindultunk egy taxi felé.

Austinnal egymásba kapaszkodunk, s Niall mögöttünk sétál. Hátrapillantok, szememben boldogság van, hiszen imádom a bátyámat s boldog vagyok, hogy ismét vele lehetek, de ahogy meglátom szomorkás arcát lehervad a mosoly az arcomról. Ő felnéz, s én megtorpanok, s pár másodperccel utánam Austin is.

Tudom mi bántja Niallt, de nem tudok mit tenni. Mosolyt erőltet az arcára, de látszik, hogy nem igazi. Legalább is én látom.

Visszagondolok az eltelt napokra, amiket vele töltöttem, s számomra nagy döntést hozok. Kinyújtom a kezem felé, mire ő ilyen „Biztos?” fejjel néz rám.

Austin a háttérből figyeli az eseményeket.

Mutatólagosan nézek a kezemre, s látom Niall arcán a kivirulást, s félve, de megfogja a kezem. Ahogy hozzám ér ismételten mintha egy kis szikra futna át a testemen. Szégyenlősen lehajtom a fejem, s Austin megindul, s mi is.

Beülünk a taxiba, s ekkor Niall telefonja megcsörren, s ő elengedi a kezem. Felveszi elkezd beszélni, s én Austin felé fordulok. Ő kacsint egyet, mire biztosan elpirulok. Hogy ezt leplezzem vállára hajtom a fejem, s az utat kémlelem. Ahhoz képest, hogy június van, eléggé hűvöskés az idő, itt Londonban.

Az autó megáll a fiúk háza előtt, s ekkor Niall egy nagy levegőt vesz.

- Köszönöm, hogy eljöttél velem. - mosolyodok el, mire ő csak bólint egyet.

Száját rágva kinyitja az ajtót, egy percre megakad, majd felém fordul, s egy puszit nyom az arcomra. Meglepetésként ér ez a gesztus, s nem tudom viszonozni, mivel mire feleszmélek, ő már a kapu felé igyekszik.

Arcomra levakarhatatlan mosoly húzódik, s boldogság önt el.

- Vajon mi történhetett, míg nem voltam ott.. - szólal meg Austin, miközben az ablakon bámul kifelé, s arcán hatalmas a mosoly. Vállba bokszolom bátyámat, mire mindketten felkacagunk.

14. rész

- De furcsa megint itt lenni.. - nézek körbe, mikor kilépünk a repülőtér hatalmas épületéből. Ekkor eszembe jut az a pillanat, mikor kissé félve, még is nagy örömmel vágtunk bele Austinnal a kalandba, s utaztunk el innen. Nem bántam meg. Egyáltalán nem.
- Elhiszem.. Mennyi időnk van még? - kérdezi Niall.
- Éhes vagy mi? - nézek fel rá mosolyogva, s kezeimet a homlokomra teszem, hogy eltakarjam a napsütést, s szemeibe tudjak nézni. Ő kissé elpirul majd bólogat. - Pár sarokra van innen a kedvenc szendvicsbárom. Kibírod és ebben a csodás időben sétálunk, vagy taxi? - kérdezem mire olyan választ kapok amire kevésbé számítok, de megmosolyogtat.
- Taxi. - mondja, s le is inti a járművet.
- Férfiak.. - mosolyodom el, majd beszállok a gépkocsiba, lediktálom a címet majd elindulunk. Az út nem tart tovább öt percnél, majd amikor megáll a kocsi a pénzt a sofőr felé nyújtom. Ekkor viszont Niall visszahúzza a kezem, s ő fizeti az utat.
Kiszállunk az autóból, s én rögtön elkezdem neki mondani.
- Nem kell mindent neked fizetned! - nézek fel rá, mire ő semmilyen jelet nem mutat csak mosolyog rám, s ezzel még jobban húzza az agyam. Ekkor teljes erőmet bevetve vállba ütöm, persze mosolyogva mire  felnevet, s meg sem rezzen, még az egyensúlya sem ingadozik meg.
- Ezért kell sokat enni! Hogy erősek legyünk! - mondja, s közben elindul a bár felé. Én is felnevetek majd követem.
- Natalie! Te vagy az? - hallok meg egy hangot, mikor beérünk, s rögtön az irányba fordulok.
- Erik? Komolyan? - nézek fel a srácra, gúnnyal a hangomban. Gyűlöltem, s nem felejtek. - Általános óta nem láttalak. Sokat változtál.
- Te is Alie. Gyönyörű vagy! - mondja, s ekkor látom Niall arca megfeszül.
- Nem vagyok Alie! - nézek rá bosszúsan, mire ő csak vigyorog. - Amúgy Erik ő itt Niall. Niall, Erik. - mutogatok a két srác között, s ekkor Erik kapcsol, kezet nyújt, Niall pedig nehezen de elfogadja azt. Látszik a két srác között a feszültség, amit próbálok megtörni.
- Kérhetünk? - mutogatok a pult felé, mire Erik visszamegy, s felveszi a rendelést.
Niallel leülünk egy asztalhoz, majd pár perc néma csend után Erik hozza az ételt. Éppen meg akar szólalni, mikor intek neki, hogy köszi, s mutogatok, hogy elmehet.
- Nyugi. Utálom ezt a bájgúnárt. - mutogatok a szememmel a srác felé, mire Niall halványan elmosolyodik.
- Miért? - kérdezi miközben beleharap a szendvicsébe.
- Tudod általánosban nem ilyen volt az alkatom.. És Erik kedvenc elfoglaltsága az volt, hogy ezzel piszkált. - harapok bele én is a szendvicsembe, s ekkor látom hogy Niall lefagy, szájában megakad az étel, s meg sem mozdul. Szemei dühvel telítődnek ki. - De nem lényeg.
- Biztos vagyok benne, hogy akkor is ilyen gyönyörű voltál. - mondja, mire elmosolyodok. Látom a szemében, hogy egyszerűen erre nem tud mit mondani, s ez megmosolyogtat.
- Köszönöm. - mondom neki, mire látom szemében a megnyugvást.

A szendvicseket mind ketten gyorsan benyomtuk, s sikerült kiharcolnom, hogy legalább a sajátomat én fizessem. Niall jót derült rajtam, Erik nem értett semmit, amit nem is bántam.
Ahogy a taxi leparkolt a régi házunk előtt összeszorult a torkom. Az emlékek leperegtek előttem.. Ahogy sírva jöttem haza, vagy nehezen de visszatartottam, - hogy Austin ne legyen ideges, s éjjel mikor már aludt - sírtam ki magam. Volt olyan, mikor csuklómon vágásokat ejtettem, de erről senki sem tud. Magam jöttem rá, hogy ezzel nem lesz jobb, s le is szoktam róla. Borzasztó életem volt...
Érzem magamon Niall tekintetét, de nem merek ránézni mert akkor elsírom magam.
- Heló! Te vagy Natalie Frey? - köszörüli meg valaki mögöttem a torkát, s ekkor mindketten hátra fordulunk Niall-el.
- Umm igen, jó napot! - nyújtom a kezem. Mögöttem egy olyan 30 éves forma nő áll, mellette egy olyan 14 éves lánnyal.
- Bianka vagyok, ő pedig a lányom Lilianne. - fog kezet velem a nő a lány pedig leesett állal néz Niallre.
- Nagyon örülök. - mosolyodom el.
- Jó napot, én Niall vagyok. - mondja Niall is, majd kezet fog a nővel aki mosolyogva fogadja.


- Akkor jöjjenek! - mondom mire Bianka szúrósan néz rám.
- Kérlek tegezzetek! - intézi a kérését Niall felé is, s mindketten egyszerre bólintunk.
- Rendben, akkor gyertek. - mosolyodom el, a kinyitom a ház ajtaját. Lilianne, majd Bianka belépnek, s utánuk megyek én, mögöttem Niall. Ahogy belépek a házba, megint összeszorul a torkom, s ezt Niall is érezni, hiszen hátulról megsimítja a karom. Mosolyogva nézek fel rá, s ő csak kacsint egyet.

A vendégeket elég gyorsan végigvezettem a házon, s láttam mindkettejükön, hogy tetszik nekik. Ahogy újra visszatértünk a nappaliba, ahol Niall nézelődött az ablakon láttam Lilianne arcán, hogy ő ismeri.
- Nagyon tetszik a ház! Szerintem akkor meg is vesszük. - mondja Bianka, mire elmosolyodom.
- Nagyon örülök! - mondom szívből.
- Bátyáddal már mindent megbeszéltem. Köszönöm, hogy elutaztál ide emiatt.
- Nem tesz semmit. - mondom mosolyogva.
- Natalie, meg tennél egy szívességet? A barátod tudna adni egy aláírást a lányomnak. Szerintem láthatod, hogy odáig van érte. - mosolyodik el, mire én is mosolyogva bólogatok.
- Niall. - szólok a srácnak, aki pár másodperc múlva mellettem terem. A lány felé mutogatok a szememmel, s Niall kapcsol rögtön odamegy hozzá. Ad egy autogrammot, s egy fotó is készül. Bianka, s Niall elkezdenek beszélgetni, s ekkor Lilianne megjelenik mellettem.
- Nem veheted el tőlem! Niall az enyém! - mondja, mire kissé zavartan nézek rá.
- Nem a barátom. - mondom neki.
- Ajánlom, hogy ne is legyen! - mondja szúrósan, ami kissé megrémít, de ezt a pillanatot Bianka megszakítja.
- Akkor mi megyünk is. Köszönjük még egyszer! - mondja, s megint kezet fog velem.
- Örültem! Viszlát. - mondom mosolyogva.

*

- Nos, akkor mi legyen? - kérdezi Niall, mire furcsán nézek rá.
- Hogy mi legyen? - kérdezem mire elmosolyodik.
- Mit csinálunk? Vagy egyáltalán hol fogunk majd aludni? - kérdezi mire lefagyok. Basszus ezt el is felejtettem.
- Basszus ezt el is felejtettem. - csapom fejbe magam, mire Niall felnevet.
- Nyugi biztos van itt valami szálló.
- Biztos, csak tudod nyár van, szezon ilyenkor mind teli van. - hadarom, s közben pörög az agyam, de nem jutok semmire. Ekkor Niall megköszörüli a torkát, s felnézek rá.
- Hékás, én vagyok Niall Horan. - vigyorodik el, s erre felnevetek.

Az utcán sétálva a régi házunktól pár utcányira találtunk egy motelt, ami tökéletesnek tűnt. Ahogy betértünk, és vázoltuk a recepciósnak a helyzetet, hogy csak egy éjszakára kéne egy szoba, ő megnyugtatott, pont egy szobájuk volt még szabad.
Gyorsan le is foglaltuk, majd betettük a táskákat. Ahogy éreztem, természetesen egy franciaágyas szoba volt, de nem tudtunk mit tenni. Láttam Niall arcán, hogy ő ezt nem bánja annyira, igaz én sem bántam csak gyorsnak éreztem.

Estére rendeltünk pizzát a motelbe, s a szobánkba a tévé előtt fogyasztottuk el.
Egész kellemesen eltelt ez a nap ahhoz képest, ahogyan indult. Nem is tudom mi lenne velem nélküle. Ha most egyedül kéne itt lennem..
- Min gondolkozol? - kérdezi Niall. Berekesztem a plafonbámulásomat majd a jobb oldalamra, azaz felé fordulok.
- Azon, hogy mi lenne velem ha nem lennél itt. - használom ki a sötétséget, hiszen ebbe a mondatomba biztosan belepirultam, de ez nem látszik mert a szobában korom sötét van.
- Örülök, hogy eljöttem veled. Mert ha most nem lennék itt, otthon azon izgulnék hogy mi van veled, nincs-e valami bajod. El sem tudom képzelni, Austin hogy engedett volna el egyedül.. - kezdi, s már az első mondatnál a plafon felé fordul. Én is visszatérek a plafon bámulásához, s válaszolok.
- Tudod, amióta csak ketten vagyunk, mindkettőnknek meg kell ezzel birkóznia, hogy mi van ha, mi lesz ha, mert egyszerűen nincs olyan akire számíthatnánk. Ha neki dolgoznia kell, nincs olyan ki eljön velem. Vagy is azt hittük nincs. - fordulok felé mosolyogva, s ekkor látom engem néz.
- Szörnyű, hogy ilyen emberek mint ti, ilyen borzalmakat éltetek át. Egyikőtök sem érdemli meg. - mondja mélyen a szemembe nézve.
- De most már minden csodás. - mosolyodom el, s érzem, hogy Niall tudja hogy ezzel rá is és a fiúkra is célzom. Meg persze Lola-ra is.